9 napos megújulás – másodjára

c9-vege

Bátyi Erika vagyok, a Royal Fitness Club recepcióján dolgozom lassan egy éve.
Az egészséges életmód és a testmozgás már 6-7 éve a mindennapjaim szerves része.

2016 tavaszán találkoztam egy olyan fantasztikus vitalizáló programmal amit úgy gondoltam, hogy mindenképp szeretnék kipróbálni még így is, hogy odafigyelek az étkezésemre és rendszeresen sportolok.
Sajnos ma már a megvásárolható élelmiszerek, zöldségek és gyümölcsök – kutatások által bizonyítottan – a szükséges vitaminok és tápanyagok mennyiségének töredékét tartalmazzák, mint korábban. Így az egyik legnagyobb kincsünk, az egészségünk megóvása egyre nehezebb. Vigyáznunk kell rá!
Amit a 9 napos program ígért, az elsősorban a méreganyagok kipucolása a szervezetből, illetve több energia, kirobbanó forma, nagyobb lendület a mindennapokhoz és az edzésekhez!

Nagyon lelkes és izgatott voltam tavasszal is, akkor is azt nyújtotta ez a pár nap amit ígért és amit azok meséltek róla, akik már kipróbálták. A környezetemben ezután egyre többen végigcsinálták ezt a méregtelenítő programot és újra meg újra bebizonyosodott, hogy kivétel nélkül mindenkinél súlyvesztést, szebb kinézetet, sokkal több energiát adott, mint előtte. Sokaknak annyira bevált ez a program, hogy minden évszakban megcsinálják egyszer.
Nem csodálom, hiszen egy könnyedén kivitelezhető 9 napról van szó, amiben minden mozzanat, étkezés ki van dolgozva és nekünk csak követni kell a leírást.

Most, fél év eltelte után úgy éreztem, hogy újra méregteleníteni szeretnék. Olykor kell az “update” a testnek! 🙂 Mivel tökéletesen bíztam ebben a programban, ezért bátran vágtam bele az ünnepek előtt, december elején. Eddig is nagyon jól éreztem magam a bőrömben, de ezalatt a pár nap alatt sokkal jobb lett a közérzetem, a kinézetről nem is beszélve!

A 9 nap alatt összesen 4,5 kg-ot sikerült leadnom.

Hogy miről mondtam le?
Semmiről!
Ezelőtt sem fogyasztottam cukrot és fehér lisztet, minimális tejterméket ettem és a koffeint is igyekeztem az utóbbi időben minimálisra csökkenteni. A program során nem fogyasztottam húst, semmilyen teljes kiőrlésű pékárút, cukrot, tejterméket és napi egyszer ittam kávét.
Nem hiszek abban, hogy meg kell vonnunk magunktól mindent, hogy szenvednünk kelljen azért, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben… Nem is kell és nem is ajánlott ilyen módon elérni a kívánt eredményeket.
Már több, mint fél éve, hogy megismerkedtem a 9 napot segítő termékcsaláddal és azt kell, hogy mondjam: büszkén vállalom hozzá az arcom, a nevem és most már a legnagyobb örömömre a munkahelyem is teljes bizalommal adja hozzá a nevét és a támogatását!

Kinek ajánljom ezt a pár napot?
Neked, aki éppen az életmódváltás előtt állsz, vagy akár már jó ideje benne vagy az edzés világában (mint én is) és szeretnéd magad felturbózni, energialöketet adni a mindennapokhoz és kicsit javítani az eddig elért eredményeken.
Bátran buzdítalak, hogy TE is átélhesd azt amit én: tisztulás, feltöltődés, kicsattanó energia amivel a mindennapjaimat élem.
Elkötelezettség kell és kitartás, egy elhatározás, egy CÉL!!! Amit kitűzöl és nem adod fel akkor mikor éppen kezded átlépni a komfortzónád első határait…