Gyermekjóga indul Szabó Zsófival (4-12-éves korig)

Gyermekjóga indul edzőtermünkben! 4 éves koról egészen 12 éves korig várjuk a gyermekeket!
Csatlakozz az eseményhez! Ismerjétek meg Zsófit, csapatunk új tagját!

“Gyermekkorom óta életem része a sport, ezért is tartom annyira fontosnak azt, hogy átadjam a gyermekeknek a sport szeretetét már egészen kis korban. A célomat pedig a gyermekjógával tudom leginkább megvalósítani, mert ez egy nagyon sokoldalú, fejlesztő mozgásforma.

Széles spektrumon mozognak eddigi tapasztalataim, ugyanis miután elvégeztem a Fitness Company Csoportos Fitness instruktori képzését, kipróbálhattam magam a Speedfitness világában is és ezzel egyidőben elvégeztem a gyermekjóga oktató képzést, azonban itt biztos, hogy nem állt meg a szakmai utam, folyamatosan igyekszem képezni magam. Az összes mozgástípust más és más okból kifolyólag szeretem oktatni, azonban, ha választanom kell, akkor mindenképp a gyermekjóga az, ahol a leginkább ki tudok teljesedni.

Miért ajánlom a gyermekjógát?

A gyermekjógát nem lehet elég hamar elkezdeni, mert olyan képességeket fejleszt, amit gyermekkorban érdemes magunkba szívni. Azoknak a gyermekeknek,akik már egészen kis korban elkezdenek foglalkozni a koordináció fejlesztésével, sokkal fejlettebb lesz az idegrendszerük, terhelhetőbbek lesznek (jó értelemben) majd a tanulmányaik alatt, mert kialakul egy pozitív értelemben vett fegyelem és nagyfokú koncentráció, azonban a gyermekjóga egy játékosabb típusú jóga foglalkozás, mégiscsak kisgyerekekről, gyermekekről beszélünk.

A gyermekjóga óráim alapvetően fejlesztő jellegűek, kifejezetten olyan gyakorlatsorokat, játékokat igyekszem beépíteni az óratervbe, amelyek által a gyermekek koordinációs képességére helyezem a hangsúlyt. A gyermekjóga órák tematikusak, bizonyos témakörök köré építem fel pl.: környezetvédelem, növények-állatok élővilága
Mi szükséges a gyermekjógához?
A gyermekjógában az az igazán nagyszerű, hogy nem kell hozzá semmi, csupán a gyermekek képzeletereje, és jelenléte. A szülőknek nem kell vagyonokat költeni a felszerelésre, a gyermekeknek mindösszesen kényelmes ruhát kell magukkal hozni a foglalkozásra minden mást én biztosítok.

Gyermekjóga foglalkozás ára
45 percesek a foglalkozások . Ezeknek a foglalkozásoknak az ára
1.500Ft/ alkalom.
2 csoportra lesznek osztva a gyermekek életkor alapján: 4-7 illetve 8-12 éves korig
Heti 2 alkalom esetén egy kedvezményes, bérletes konstrukciót is igényelhetnek a szülők
havi 10.000 Ft/ 8 alkalom
Egy foglalkozáson 5-15 gyermek tud részt venni.” – Zsófi

 Zsófi elérhetőségei:
Telefonszám: +36/70 421-7109
E-mail cím: gyermekjoga.zsofi@gmail.com

Órák: kedd: 15.00-16.00 (8-12 év)
szerda: 9.00-10.00 (4-7 év)
szombat: 7.30-8.30 (4-7 év)
vasárnap: 10.00-11.00 (8-12 év)