Ahol az álmok kezdődnek – Barun Róbert

Kedves Olvasóink!
Ebben a bejegyzésben Braun Róbert, termünk Hot Iron edzőjének történetét olvashatjátok el.

“Már egészen fiatalon, általános iskolám elején mindenem volt a mozgás. Testnevelés tanárom már fogta a fejét mikor látta,hogy osztálytársaimmal még a szünetekben is a legkülönfélébb ugrásokat, mozgásokat próbáltuk ki. Minden érdekelt és mindenben próbáltam átlépni a határaimat. Ennek köszönhetően rengeteg mozgásformát volt szerencsém kipróbálni ami terelt oda, ahol most vagyok. Első a birkózás volt. A BVSC-be kerestek utánpótlást, amit szívvel lélekkel csináltam. Ebben a sportban az egyetlen félelmem a fülem volt. Tudjátok mi a karfiol fül? Van erre egy mondás: “Két fajta birkózó létezik, akinek törik a fülét, és aki töri a füleket.” Mindenesetre pár évvel később nem emiatt távolodtam el a sportágtól. Mindenáron versenyre szerettek volna vinni, amire én úgy éreztem, nem állok készen. Lehet testileg és technikailag rendben voltam, de nem éreztem belül, hogy nekem ezt kell folytatnom.

Az életem egy olyan szakaszába értem, ahol az edzés sokkal inkább volt a gőz levezetése mint tudatos életmód. Mégis inkább ez volt ami megváltoztatta később az életem. Éveken át nap mint nap a teremben. Tanultam és itt megértettem mi a testtudatosság és fegyelem. El tudtam lesni sok apró trükköt, könyvek nélkül, olyan testépítőktől, akiknél látszott, hogy értik mit csinálnak. Szerencsére ők sosem hagyták, hogy egy gyakorlatot rosszul végezzek, mert mindenen javítottak amin szükséges volt. Az életem része lett és ennek azóta is minden nap köszönetet mondok, mint mindennek az életemben ami ért. Az edzések mellett elkezdtem a Jakab Lajos féle önvédelmi sportot. Itt sikerült megszereznem pár övet, és életemből 2-3 igazán szuper évet töltöttem el. Versenyezni ekkor sem szerettem volna. Maradt tehát ismét a terem.

Ezt követően sajnos kimaradt pár év. Nem volt túl jó időszak ez az életemben. Egyik kollégámnak köszönhetem, hogy le tudott rángatni újra egy edzőterembe, aminek éppen ott volt az ideje. Újra beindult a motor úgy 10 évvel ezelőtt. Ekkor részt vettem életem első csoportos óráján, ami annyira magával ragadott, hogy tudtam ez lesz az én sportom. Az az energia mit akkor érzel, amikor sok ember együtt eddz, szól a zene és mindenki egymást motiválja, az megfoghatatlan. Ki kell próbálni, mert a függőjévé lehet válni. A határaim elérése itt ismét a csúcsokat döngette, ami azóta sem változott. Edzőm, aki testépítésből lett csoportos óraadó, feldobta, hogy miért nem állok a másik oldalra és ne csak részt vegyek az órán, hanem tartsam is azokat. Tetszett a gondolat így elmentem a Testnevelési Egyetemre és elvégeztem a Sportoktatói képzést, testépítő szakon, kicsivel több, mint egy év alatt. Itt rengeteg dolog a helyére került. Ezután már csak egy vizsga kellett, amit az IronSystem Hot Iron képzése adott meg, hogy végre elkezdhessem azt ami meg volt írva számomra.

2016 óta adok órákat, ami életem egyik meghatározó és legjobb döntése volt. Mindenkit ösztönzök arra, hogy próbáljon ki sokféle mozgásformát, mert úgyis tudni fogja, mi az ami neki való. Így voltam ezzel én is, és próbáltam ki a Kamibo, ZenTaigeri, TRX, Kangoo,  Aerobik, deepWork, Bodyart és a Jóga irányzataiból: Astanga, Hatha, Yin, Rádzsa, Gerinc Jógát.

Így teljesebb életet lehet élni, ha tudod, mi az, ami a testednek, amiben élsz, a legjobb. Célom minél több olyan képzést elvégezni, amiben magam tudom adni és a saját elvárásaimnak megfelelően a legjobban átadom annak, aki megtisztel azzal, hogy eljön az órámra, vagy a személyi edzésem veszi igénybe.

A TRX képzést ebben az évben végeztem és már folyamatban van egy Gerinc Jóga képzés is. A Tabata órákat a karantén időszak alatt igényeltétek és alakítottam ki, hogy csak a saját testünket használva érhessük el a lehető legoptimálisabb fejlődést egy óra alatt. Célom minél több ember átmozgatása életem során és az egészség, a társaság és barátságos környezet kialakítása, bárhol is vagyok. Jelenleg a Royal Fitness-ben ez mind megtalálható. Várunk mindenkit szeretettel.

Az első kis lépés is elég ahhoz, hogy elindulj azon az úton, ahol az álmok kezdődnek.

Várok mindenkit Hot Iron óráimon és a Tabata órákon, vagy személyi edzésemen!”Barun Róbert (Ismerd meg Robit még jobban, kattints a nevére)

A HOT-IRON órákról IDE kattintva olvashatsz bővebben!